A panzió Debrecen szívében, mely most Önhöz szól:

 
 
Kedves Szálláskereső!
 
Gratulálok! Ön, aki valószínűleg már az utóbbi egy órát is a számítógép előtt töltötte azzal, hogy internetes keresőoldalak és szállásportálok útvesztőjén vergődik keresztül, hotelek és panziók weboldalait böngészi, fotókat nézeget és véleményeket olvas, végre fellélegezhet, mert néhány percen belül nem lesz más dolga, mint számolgatni az érkezésig hátralevő napokat!
 
Akár kikapcsolódni, akár dolgozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát, reggel pedig kipihenten és egy kiadós reggelivel feltankolva vághat neki aznapi teendőinek.
 

Euro Panzió Debrecen szoba

Miután megérkezett hozzánk, és valamelyik mosolygós munkatársam fogadta Önt, perceken belül gondtalanul pihenhet a választott szoba kényelmes ágyában. 
 
Euro Panzió Debrecen Parkoló
 
 
 
 
 
 
Autója miatt sem kell aggódnia, hiszen az zárt udvarunkon, teljes biztonságban fogja várni Önt másnap reggel, de az is elképzelhető, hogy az itt töltött nap(ok) alatt ki sem áll majd vele, hiszen mivel a panzió Debrecen szívében található, minden csak egy karnyújtásnyira van. 
 
Euro Panzió Debrecen JátszótérGyermekei imádni fogják a kerthelyiségben található játszóteret, nem egyszer alakult már ki spontán családi ping-pong vagy tollaslabda bajnokság a panzió történelmében. Persze Ön sem fog unatkozni, a felnőttek kikapcsolódásáról a két kerti filagória, és a bográcsozóhely gondoskodik.
 
 
Kellene egy születésnapi torta, vagy az esti koncertek érdeklik? Mindkettőben segítettünk már Vendégeinknek, és örömmel tettük. Legyen szó asztalfoglalásról, taxiról vagy épp egy autószervíz kereséséről, szívesen segítünk Önnek is amiben csak tehetjük!
 
 
Hogy Önnek mit kell tennie?
 
Olvasson rólunk bővebben, nézze meg fotóinkat, majd kattintson a bal oldalon található nagy zöld gombra, ott minden elérhetőségünket megtalálja, sőt még ideútját is megtervezheti
 
Ha bizonytalan, vagy bármilyen kérdése volna, ne habozzon, hívjon bennünket vagy írjon nekünk bátran, mi már nagyon várjuk, hogy beszélhessünk Önnel!
 
Amennyiben szeretné, mi is felvehetjük Önnel a kapcsolatot, mindössze pár kérdésre kell válaszolnia ide kattintva!
 
 
 
Üdvözlettel:
 
Balló Béla              
feketeöves vendéglátó          

Ilyen egyszerűen még soha nem jutott kedvezményhez!

 

Itt az egyedülálló lehetőség, mindössze csak egy kattintás, és már el is küldjük Önnek 5%-os kedvezményre jogosító kuponját, amit legközelebb már fel is használhat amikor megszáll nálunk!
 
Debreceni események, programok? Kedvezményes ajánlatok? Kihagyhatatlan lehetőségek? Hírlevelünkből ezekről is mindig értesül majd!

 

Név:*
E-mail:*
Keresztnév:*

Nézze meg merre is vagyunk!

Mi nem árulunk zsákbamacskát, nem csak a Panziót, de környezetünket is megismerheti! Legyen vendégünk egy virtuális sétára, nézze meg saját szemével milyen csendes, hangulatos kis óvárosi utcában helyezkedik el szálláshelyünk!

Legyen felkészült még azelőtt, hogy elindult volna hozzánk!

 

Rólunk mondták

 
"A Panzió Debrecen városközpontjában fekszik, tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen, csendes, zöldövezeti részben. A kiszolgálás nagyszerű, a személyzet kedves, figyelmes. A kisebb gyerekeknek gyönyörű játszótér van kialakítva a zárt kertben és minden szempontból bababarát hely. A négy és fél éves kislányom szerint oda kellett volna költöznünk."
 
/Burinda Veronika/
2011. 08. 12.
 
"Nagyon jól éreztük magunkat, a szoba, a reggeli és a személyzet is szuper volt! Köszönjük szépen! Megyünk máskor is. :)"
 
/Homolya Péter/
2011. 10. 17.
 
"Sok ilyen vendéglátó kellene ennek a csodálatos országnak! Fiatalok, talpraesettek és igazán jól tudnak vendégül látni!"
 
/Konrád Istvánné/
2010. 11. 29.
 
"A vendéglátók szívélyessége, magabiztossága, törődése mintaszerű. A szoba kényelmi szintje igen magas, az ágy kényelmessége, takarókkal való ellátottsága nagyon jó. A reggeliztetés minősége kifogástalan, mind tartalmi, mind formai szempontból.
Ha jövök Debrecenbe, csakis az Euro-ban foglalok szobát, és ismerőseimnek is ajánlani fogom!”
 
/Dr. Kerekes Medárd Ferenc/
2010. 10. 17.
 
„Nagyon jól éreztük itt magunkat! Kedves vendéglátók, tiszta, rendes szoba és nyugodt környezet fogadott minket. Minden nagyon igényes, rendezett.
Bármikor szívesen visszatérnénk ide!”
 
/Bozsik Andrea/
2010. 07. 09.
 
 
 

Kattintson a +1-re!

Kérjük, kattintson a +1 gombra, ha tetszik az oldal!

Önnek csak egy kattintás, nekünk viszont sokat jelent!

 

Üdülési csekk

Panziónkban már Üdülési Csekkel is fizethet!

 

Panzió Debrecenben Olcsó Szálláshely

Büszkék vagyunk rá...

A szállás.hu minősítése a vendégek  visszajelzései alapján:

Debreceni Panzió Szállás Debrecen